Az igazság és a hazugság
Élt egyszer Vályogfalván egy kisfiú, aki mindig ki akart tűnni a többiek közül. Mivel szorgalmával, kitartásával, tanulmányi eredményeivel nem tudott kiemelkedni a többiek közül, ezért könnyebb módszerhez folyamodott. Az általa kevésbé kedvelt osztálytársairól kitalált dolgokat terjesztett, egymás ellen hangolta társait, igyekezett mindig központi szerepet betölteni, így ő lett a vezéregyéniség az osztályban.
Ahogy cseperedett, egyre csak fejlesztette képességét, gyakorolt az embereken, manipulálta őket, irányított mindenkit, akit csak lehetett. Felnőtt korában hamar vezető lett és gyorsan lépkedett fel a ranglétrán. Nem érdekelte más, csak a minél nagyobb hatalom. Fel akart jutni a csúcsra minden eszközzel. Feleségét is céljainak megfelelően választotta ki és családját is céljainak alárendelve tervezte meg. Csak a hatalom érdekelte igazából, semmi más. Úgy érezte, csak ettől lehet boldog. Idővel Kenyér ország miniszterelnöke lett.
Mindenkinek hazudott, hogy övé lehessen a hatalom, de már olyan magas fokúra fejlesztette a hazugságot, hogy sokan még mindig nem vették észre. Így megtarthatta hatalmát. Uralkodása során teljhatalommal rendelkezett és mindent megtett hatalmával annak érdekében, hogy még inkább teljhatalma legyen, azaz végképp ne szólhasson bele senki semmilyen döntésébe. Mert dönteni nagyon szeretett. Ezt szerette a legjobban a hatalomban, hogy emberek tömegeinek életéről, sorsáról dönthet naponta akár százszor is. Nem is fukarkodott ötleteivel, ami csak az eszébe jutott, azt rázúdította a népre. A szegényeket megsarcolta, a nincsteleneket száműzte, a gazdagokat gyarapította. Uralkodása alatt megváltoztatta a történelmet, a vesztes csatákat győztesként tüntette fel, a kudarcokat sikerként taníttatta az iskolákban. A betegeket halálukig várakoztatta a gyógyulásra, a gyerekeket fizikai munkára kényszerítette, az időseket állandóan hitegette magasabb nyugdíjjal, mert nagyon keveset adott nekik. Azért tarthatta meg hatalmát olyan sokáig, mert nagyon ügyesen megtanult hazudni. Mivel máshoz egyáltalán nem értett, ezért egy egyre csak dagadó hazugság gombolyagot görgetett maga előtt.
Közben volt osztálytársai, akik nem vettek részt a hazugsággyár építésében, hanem szorgalmasan tanultak és komoly szakemberek lettek, kénytelenek voltak elmenekülni az országból, mert ott a tudásukra nem volt szükség. Egy szűk réteggel vette körül magát, akiket nagyon gazdaggá tett és akik lelkesen sanyargatták Kenyér ország népét. Egy idő után akkorává duzzadt a hazugság lufi, hogy kiemelte Kenyér országot az alapjaiból és a levegőbe repítette. Repültek kelet felé, ahol még szegényebbek az emberek és még jobban sanyargatják őket. Amikor a legszegényebb ország fölé értek, akkor DURRR!!! Kidurrant a hazugság lufi és Kenyér ország elkezdett zuhanni a mélybe. Már mindenki régen azt hitte, hogy hazugsággal mindent el lehet érni, bármit meg lehet tenni bárkivel és hogy örökké lehet hazudozni következmények nélkül. A becsületes, igazmondó emberek elmenekültek az országból, vagy csendben meghúzódtak. Már ők is kezdték elveszíteni a reményt, hogy végül győz az igazság.
Ám a lufi kipukkant és Kenyér ország egyenesen rázuhant Pucér országra. (Pucér ország lakói, mikor látták,hogy egy másik ország zuhan feléjük, elbújtak föld alatti odúikba, így senkinek sem esett baja.) Amikor elült a hatalmas porfelhő, előkerültek Pucér ország polgárai és kíváncsian szemlélték az újonnan a magasból érkezetteket. Vágyakozva tekintettek ruháikra, óráikra, ékszereikre, táskáikra, frizurájukra, álmélkodva szimatolták parfüm illatukat. Ekkor Pucér ország törzsfőnöke előlépett. - Mi járatban vagytok itt?-kérdezte.
- Ti gazdagok vagytok, van ruhátok, cipőtök, jól vagytok lakva, bőven van vizetek még fürdésre is, fel vagytok ékszerezve, fodrászhoz jártok. Mit kerestek itt, ahol a homokon kívül szinte semmi sincs? Éhezünk, szomjazunk, nincs ruhánk, odúkban lakunk, a földön alszunk. -Azért vagyunk itt, - mondta egy igazmondó családból származó kisfiú – mert elhittük a hazugságot, mint történelmünkben már oly sokszor és nem láttuk a fától az erdőt. El akartuk hinni, hogy minden jól megy, nincs semmi baj, mert ezt mondták nekünk. Ekkor előre lépett a miniszterelnök, megköszörülte a torkát és így szólt a tömeghez: - Lám, olyan jól megy Kenyér országnak, hogy még nyaralni is el tud menni az egész ország, együtt! – Na, erre felzúdult a tömeg és többé már senki sem akarta, hogy ez a hazug miniszterelnök és csapata irányítsa az országot. Rögtönítélő bíróság csapatostul arra ítélte őket, hogy ezentúl Pucér országban kell lakniuk, ruha nélkül.
Az idős bölcsek sebtiben kiválasztották a legokosabbakat, akik legszorgalmasabban tanultak fiatal korukban és felkérték őket Kenyér ország kormányzására. Az új kormány célul tűzte ki, hogy mihamarabb visszajuttatja Kenyér országot az eredeti helyére. Kenyér ország lakói összefogtak, kutakat ástak, csepegtetős öntözőrendszert eszkábáltak és megtanították Pucér ország lakóit mindarra, amit csak tudtak. Házakat, utakat építettek, munkahelyeket teremtettek. Felvirágoztatták Pucér országot, melynek lakói már ruhában jártak, fürödtek, házban laktak, rendesen ehettek, ihattak, fodrászhoz járhattak. Miközben ezeken munkálkodtak, elkezdett hízni felettük az igazság lufi. Ahogy egyre boldogabbá tették Pucér ország lakóit, egyre nagyobbra duzzadt az igazság lufi. Egy napon Pucér ország vezetője bejelentette, hogy Pucér ország neve ezen túl Pocak ország lesz.
A lakók együtt örvendeztek Kenyér ország lakóival. Ekkor megrendült a föld, megremegtek az alapok és Kenyér ország újból a levegőbe emelkedett. Repült egészen hazáig, ahol a lufi visszaeresztette az eredeti helyére, majd nagy durranással szétpukkadt, egész estés tűzijátékkal szórakoztatva a hazatért népet. A polgárok örvendeztek hazatérésüknek. Az új kormány mindig igazat mondott a népnek, akkor is, ha nagy bajokról volt szó és ilyenkor összefogott a nép és együtt megoldották a problémát. Végül hazatért mindenki, aki a hazug kormány alatt elmenekült és együtt virágoztatták fel egyre szebbre, boldogabbra, békésebbre az országot. Kenyér ország és Pucér or…bocsánat…Pocak ország lakói egymás tiszteletbeli állampolgárai lettek és továbbra is sikeresen együttműködtek.
A hazug miniszterelnök és csaló cimborái pedig csak ücsörögtek az egyetlen műemlékként meghagyott odú bejáratánál Pocak országban és pucéran várták, hogy a felöltözött, pocakos polgárok odadobjanak nekik pár falatot. Az utolsó műemlék odú turista látványosság lett. Özönlöttek oda a turisták, nem is annyira az odú érdekessége miatt, hanem hogy lássák, milyen sors vár egy hazug kormányra, akik becsapják, nyomorgatják az embereket. A hazug miniszterelnök és csapata pedig kéregetett tovább……pucéran… …mert Pocak ország törvénybe iktatta, hogy sohasem öltözhettek fel. Így, meztelenül fényképezte, kamerázta őket nap, mint nap a rengeteg turista. Fotóikat elrettentésképpen kiplakátolták több országban.
Mindeközben Kenyér ország lakói boldogan éltek, jókat ettek, ittak, egyre csak fejlődtek, gyarapodtak. Minden család el tudott utazni oda, ahova csak akart, mindenki olyan házban lakott, amilyet csak szeretett volna, mindenkinek olyan autója volt, amilyet akart, mindenki annyit tanult és annyit dolgozott, amennyihez éppen kedve volt. Az emberek házasodtak, születtek szép sorban a gyermekek.
Minden gyereknek annyi kistesója volt, amennyit csak akart…
…meg nagytesója is akármennyi lehetett… …csak szólni kellett anyáéknak.
Itt a vége, gondolj szépre!